#Orbán Viktor


„Az a cél, hogy visszatérjünk az 1998-as Fideszhez” – a párton belül is felháborodást keltett Orbán Viktor Vadhajtások-vallomása

A radikális és a mérsékelt szavazók egyidejű megszólításának kísérletével a lehetetlenre vállalkozik a Fidesz, de a siker érdekében még a párt alapszabályát is átírják a szombati kongresszuson. Lázárnak és Szijjártónak sokan már nem osztanának lapot a Fideszben, de Orbán Viktor vezető pozíciója – nyilvánosan – ma még megkérdőjelezhetetlen. A megújulásról beszélt a HVG-nek Navracsics Tibor és Havasi Bertalan.









A Tisza-kormány egyik minisztere airbnb-zik, a másiknak van 6 milliárdja, a harmadiknak öt autója, Radnai pedig két BMW-t és lakást kapott ajándékba

Leadták vagyonbevallásukat az új Országgyűlés tagjai és az ebből a törvényhozásból már kieső képviselők is. Kiderült, ki a leggazdagabb, és az is, hogy a Tisza-kormányban sok a vagyonos miniszter. Már tudjuk, kinek van félmilliárdos tartozása, amely nem akar kopni, kinek van Maseratija és babaváró hitele. Turkáltunk Lázár János, Orbán Viktor és Magyar Péter zsebében is.






4,3 millióért aludtak egyet Isztambulban Szalay-Bobrovniczky Kristófék

Egyetlen éjszakára 4,3 millió forintért szállt meg Szalay-Bobrovniczky Kristóf és egy másik, korábban a honvédelmi minisztériumban dolgozó vezető az isztambuli Four Seasons Hotelben még tavaly, az összegben a repülőút nincs benne – tudta meg a HVG. Az exminiszter nem cáfolta értesüléseinket, de azt állította, hogy ezt a szállásköltséget részben a „török vendéglátó fél”, részben a magyar külügyminisztérium fizette. Arra nem válaszolt, hogy közpénzből miért nem lehetett kevésbé költséges megoldást választani ilyen rövid tartózkodásra, és valóban a feláras „Palace Bosphorus” lakosztályt választotta-e.